Egy átlagos pénteknek indult a mai nap.

Munka, főzés, egyebek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám a hobby-m. Vagy fordítva. A lényeg, hogy nem teherként élem meg, ha dolgoznom kell, hanem örömmel végzem.

Tegnap bevállaltam egy megrendelést soron kívül. Ma délutánra. Nem nagy dolog, egy kolibris ablakdísz/napfogó, de épp szezon van. Évzárók, ballagások, sok a határidős munka, a nem határidőseket meg tolom tovább, de a végtelenségig nem lehet, hisz számítanak rám a vevőim.

Nem az öt ezer ft-ért vállaltam, hanem, mert megérintett a történet. Egy édesanya szerette volna a lánya 35. szülinapjára, ami holnap lesz. Nagyon szerette volna. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, tanácstalanul böngészett a neten, az idő szorította, és sehogyan sem talált olyan ajándékot, ami számára az "igazi" lett volna. Egészen addig, amíg rá nem bukkant a kolibrire. :-)

De nem is erről akarok írni, mert a lényeg, hogy elvállaltam és elkészítettem, és ma délután érte jött és boldogan vitte el. Nagyon boldogan!

Azt szeretném elmesélni, hogy ajándékot hozott nekem. Olvasta a fb-on, hogy csokiimádó vagyok, és egy hatalmas tábla csokoládéval lepett meg. Plussz egy aprócska, szív formájúval. :-)

Én pedig annyira meghatódtam ettől a kedves gesztustól, hogy szavakat is alig találtam. Előfordult már hasonló eset, de azért nem jellemző. Én adom a terméket, a vevő pedig fizet érte. Többnyire ennyi. ( Igaz, születtek már tartós barátságok is vásárlóim köréből :-))

Szóval, meghatódtam. Adni jobb, mint kapni - szoktuk mondogatni. Én is nagyon szeretek adni, mert boldogság örömet szerezni másoknak. Ám, ahhoz, hogy az egyensúlyt fenntartsuk, kapni is kell. És kapni is jó. Nagyon jó.

DE be is kell tudni fogadni, amit kapunk.

Tapasztalom, hogy komoly gondjaink vannak a befogadással. Hogy az élet maga is adna nekünk sok jót, de képtelenek vagyunk befogadni.

Pedig, ha ezen nem változtatunk, egyrészt, megfosztjuk magunkat a bőségtől, másrészt aki folyton csak ad, ám sosem kap.... Nos, azt hiszem, mindenki be tudja fejezni ezt a mondatot.

Én ma befogadtam. Nem (csak) a csokoládét, hanem azt a HÁLÁT, amit a csoki testesít meg. Mert ez a hölgy mérhetetlenül hálás volt nekem azért, hogy soron kívül elvállaltam a rendelését. És ő ezt így tudta kifejezni.

Én pedig nagyon örülök a csokinak. Nem csupán azért, mert imádom, hanem azért is, ( figyeld ezt a csavart!!) mert az én fiaim is örülnek neki. :-) Így aztán én is duplán örülök!!

Sőt!! Többszörösen! Örülök, mert megvásárolták az általam készített terméket.Örülök, mert esélyes, hogy egy elégedett, visszatérő vevővel "gyarapodtam", aki  jó híremet is viszi. Örülök, mert kaptam egy nagy tábla csokoládét, amit nagyon szeretek. És örülök, mert a gyerekeim is örülnek a csokinak. :-)

Így aztán, a mai nap már nem is egy átlagos péntek.

Ezek után a pici csokin lévő felirat már csak hab a tortán. :-) 

Valós események váltották ki belőlem ennek a posztnak a megírását.

Történt egy lopás a családban, ismeretlen eltulajdonított egy tárgyat, ami lelkileg (is) nagyon rosszul érintette a tulajdonosát, mert érzelmileg erősen kötődött hozzá."Megszakad a szívem!"- posztolta egy közösségi oldalon.

Eleinte a düh, harag, talán még bosszúvágy is tombolt benne, majd a rettenetes elkeseredés, bánat az őt ért veszteség miatt.

Egy másik történetben semmilyen veszteség nem ért senkit, ám egy közeli családtag hozott olyan döntést, ami rosszul érintett másokat. Volt, akiből kifejezetten kétségbeesést váltott ki.

Mi a közös a két történetben? Az, hogy úgy lettünk a szereplői/főszereplői, hogy nem volt beleszólásunk a forgatókönyvbe, nem lehetett ráhatásunk a végkifejlet alakulására. Részesei voltunk, ám mások alakították az eseményeket. Nem önként vállaltuk, nem a saját döntésünk volt.

Nos, vannak az életben olyan helyzetek ( nem is kevés), amik megtörténnek velünk, és nem tesznek boldoggá.

Ezeken -az esetek jelentős részében- nem tudunk változtatni. Egy dolgot tehetünk: A saját hozzáállásunkat változtatjuk meg!! És innen a cím: Te döntesz!

Te döntöd el, hogyan állsz hozzá az adott szituációhoz.

Ennyit tudsz tenni, ám ez igen sok! A hozzáállásodat bármikor meg tudod változtatni!

Szitkozódhatsz, üvölthetsz haragodban, amiért elvették tőled azt, ami a tiéd. (És igazad is van.)

Sírhatsz-zokoghatsz, mert megfosztottak egy számodra kedves tárgytól."Megszakadhat" a szíved a szomorúságtól, mert elvették a "játékodat". Felháborodhatsz, vádaskodhatsz a másik ember helytelen viselkedése miatt.

Kétségbe eshetsz, megrémülhetsz egy jövőben bekövetkezni látszó esemény miatt, ezzel megterhelve a jelened megélését.Aggódhatsz egy olyan helyzet kapcsán, ami még nincs itt, lehet, hogy nem is lesz, de az előre aggódással mindenképp megfosztod magad a MOST, a jelen pillanat pillanat boldogságától.

Én azt javaslom, ne ezt tedd! Nézz rá a helyzetre kicsit távolabbról, magasabbról!

Keresd benne az "értéket", a tanítást!

Azt mondod, nincs benne? De van!!

Nézz szét magad körül, és ne arra figyelj, hogy mit veszítettél el, hanem arra, hogy mi mindened VAN!! És ezért légy nagyon hálás!

Gondold végig, mit tanultál ebből a történetből! Talán nem csak te tanulsz belőle, hanem a környezetedben élők, családtagjaid, gyermekeid is!

Lehet, hogy ez a negatív esemény megóv egy sokkal nagyobb veszteségtől, mert elővigyázatosabb, óvatosabb leszel.

Felhívja a figyelmedet arra, hogy bármit, bármelyik pillanatban elveszíthetsz, minden mulandó és a ragaszkodás nem vezet jóra.

Épp ezért a jelen pillanat megélésének óriási jelentősége van.

Próbáld meg értékelni azt, amid van, addig amíg lehet.

Rámutat arra is, hogy az emberek alapvetően jók és segítőkészek. Megtapasztalod, kik azok, akikre a bajban számíthatsz.

És még sorolhatnám, a saját nézőpontomból. De mindenkinek magának kell rátalálnia a tanításra. Magának kell meglátnia a saját életében meglévő értékeket, és oda irányítani a fókuszt!

Kemény meló ez, nem vitás. Ám, ha sikerül megtenned, azzal jelentősen megemeled a rezgésszintedet. Nem a veszteség érzés, a harag energiája tombol benned, hanem a hála, a szeretet energiája.

( Nem azért leszel hálás, mert elvettek tőled valamit, ami a tiéd!!! Hanem azért, mert a fókuszodat a "nincs"-ről arra irányítod, amid "van" )

Az élet pedig kárpótolni fog a veszteségedért, hisz amilyen energiákat kibocsátunk, arra reagál a külvilág.

Legyen szép napod!

Úgy alakult az életem, hogy nincs autóm. :-( Átmenetileg. Imádott Skodámat 9 év után el kellett adnom, félár alatt, gyakorlatilag alkatrészként. Az új autóm pedig még nem jelent még meg az életemben.

Várom. Szeretettel.

Nem túl kellemes érzés, hogy autó nélkül maradtam. Alap dolgokat ugyan megoldok, jelenlegi lakóhelyem közelében 10-15 perces sétával elérek mindent, ami nagyon fontos a gördülékeny napi életvitelemhez, ha pedig távolabbra kell eljutnom, kapok kölcsön autót. Mégis...úgy érzem magam, mint akit megfosztottak a szabadságától.

Szükségem van egy működő, üzembiztos autóra. Már csak azért is, mert nyakunkon a nyár, amikor ingázom Balaton és az otthonom között. Pontosabban egyik-másik otthonom között, mert a balatoni házikómat mindig is otthonomnak éreztem.

Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy inkább éreztem otthonomnak, mint állandó, ám változó lakóhelyeimet.

Szóval, kell egy autó, van rá valamennyi anyagi fedezet is. Nem túl sok, de nem is kevés. Ennyi pénzért meg lehet találni azt, amire nekem/nekünk szükségünk van.

De amiről írni szeretnék, az az, hogy mit teszek az új autóm érdekében. Gyakorlatilag semmit. De azt könnyedén. :-)

Írtam már arról korábban, hogy energetikailag elzárjuk az utat a vágyunk előtt a nagyon erős görcsöléssel, akarással. Ezt a tényt én az utóbbi években a saját bőrömön többször megtapasztaltam, így nem csak elhiszem, hogy így igaz, hanem megpróbálom átadni másoknak is ezt a tudást. Neked.

Ha valamit nagyon akarunk, ha foggal-körömmel küzdünk érte, majd fáradtan rogyunk össze és "feladjuk" a vágyunkat ( igen, FEL, felsőbb erőknek) , na olyankor szoktuk elérni, megkapni. Amikor elengedjük. Ez nem ugyanaz, mint ha lemondanánk róla. Csupán elengedjük a minden áron való irányítást.

Így én most ezt teszem. A vágy megszületett bennem, hogy szeretnék egy klassz (piros) autót. :-)

Nem fontos, hogy piros legyen, de valamiért pár nappal ezelőtt ez a gondolat kúszott be a fejembe, hogy most piros autóm lesz. :-)

Szóval, szeretnék egy piros autót. Nem tudom, honnan fog megérkezni, melyik irányból. Ezért aztán minden ajtót és ablakot kitárok. :-) Persze, el is mesélem néhány ismerősnek, nem tartom magamban.

És várok. Türelmesen. Szeretettel. És hiszem, tudom, biztos vagyok benne, hogy úton van felém. Meg fog érkezni. A számomra legjobb megoldás.

Mert az a dolog, személy, esemény, ami/aki iránt vágy ébred bennünk, elindul felénk. Ez törvény.

A kérdés csupán az, képesek vagyunk-e befogadni. Beengedjük-e az életünkbe? Megengedjük-e magunknak? Elhisszük-e, hogy megérdemeljük?

Ha sürgetném, ha görcsölnék, hogy most azonnal nekem autó kell, egész biztos, hogy találnék "valamit". De az is biztos, hogy nem az lenne az "igazi". Márpedig én nem adom alább. Az igazit szeretném. Még akkor is, ha most egy kicsit várnom kell rá.

Korábban írtam egy könyvről, amiből én nagyon sokat tanultam. Az elengedésről. Aminek a technikáját, ha sikerül magunkévá tennünk, sokkal boldogabb életet élhetünk, mintha életünk minden történését kontroll alatt akarjuk tartani.

Ajánlom neked is, egy békésebb, boldogabb élet reményében!

Legyen ma is szép napod!

Képzeld el, hogy ma ajándékot kapsz valakitől.

Egy apró dobozkát, gondosan becsomagolva, arany szalaggal átkötve. Látszik rajta, hogy szeretettel készült.

Feléd nyújtja. A tiéd.

Mit érzel? Milyen gondolatok bukkannak fel a fejedben?

Számítottál rá vagy meglepődtél?

Elfogadod? Elhiszed, hogy a tiéd? Elhiszed, hogy megérdemled?

Kíváncsi vagy, hogy mit rejt magában? Képes vagy elvárások nélkül tekinteni rá?

Van elképzelésed, hogy mi van benne? Örülsz akkor is, ha más, mint amire számítottál?

Tudod értékelni a (jó) szándékot? Izgatott vagy?  Meghatódtál?

Kibontanád?

Ha több kérdésre IGEN a válaszod, játsszunk tovább!

Mi kell ahhoz, hogy örömet okozzon neked egy ajándék? Állj meg egy pillanatra, és gondold végig! Őszintén!

Mi kellene ahhoz, hogy így tekints az ÉLET nyújtotta ajándékokra is?

Az egészen aprókra is. Izgalommal. Örömmel. Szeretettel.  

Fogadd el! Hidd el, hogy a tiéd és megérdemled! Légy kíváncsi, de elvárások nélkül bontogasd!

Tudd, hogy mindent azért kapsz, mert pont most, pont arra van szükséged!

Tekints rá szeretettel! Ne cimkézd, ne minősítsd!

Ha nem örülsz neki, kérdezd meg magadtól, mégis mi a jó ebben az ajándékban.

Miért kaptam? Mire tanít? Keresd az értéket akkor is, ha első ránézésre láthatatlan.

Az élet elhalmoz minket ajándékokkal. Minden nap.

De sokszor nem olyan mutatós a csomagolás. Nincs arany szalaggal átkötve. Nem vonzza a tekintetünket.

Mégis, talán pont az ilyen csomagok rejtik a legnagyobb kincseket.

Én azt mondom neked, számíts minden nap az ajándékra! Ne csak a szülinapodon.

Bontsd ki a kevésbé mutatós csomagokat is! Mindet, amit neked szántak. Légy kíváncsi! Nézd meg, mit rejtenek! Fogadd el!

Talán  életed egyik legnagyobb ajándéka van benne. Ne menj el mellette!

Legyen csodaszép napod!

Andi

ui: Ez az írás azért született, mert ma van a szülinapom. És a szülinaposnak ajándék jár. Ugye? :-)

Mire is? Arra, hogy megtedd! Megtedd azt, amire eddig csak legyintettél, hogy majd...egyszer.

Most van itt az idő, hogy elmondd. Elolvasd. Meghallgasd. Megírd. Megnézd. Megtedd. Megtanuld. Megkérdezd. Átgondold. Eldöntsd. Elkezdd. Elindulj. Megtedd az első lépést.

Igen, karantén van. Mozgásodban korlátozva vagy.

De ezen túlmenően annyi de annyi mindent megtehetsz, amit eddig nem tettél meg. Pont azért, mert nem értél rá, mert folyton rohantál, mert semmire nem jutott időd a napi hajszán túl.

Most van. Most nemcsak a befelé fordulás, elmélyülés ideje van, hanem a pótlásoké is.

Most bepótolhatod azt, amire eddig nem jutott időd. Mert a mókuskereket nem tudtad megállítani. Most megállította az élet. Vagy legalábbis lelassította.

Vedd komolyan az üzenetet és tedd meg MOST! Nincs mire várni, itt az idő!

 Ha MOST van itt az ideje, és segíthetek, keress bátran! A coaching online is tökéletesen működik.

Legyen szép napod!

Nemrég készítettem egy Tiffany lámpát, amin egy Világítótorony látható. Sokan szeretjük a Világítótornyokat. Misztikus, varázslatos építmények. Állnak a tengerparton, magányosan, kecsesen, méltóságteljesen, tekintélyt követelően. Van valami szavakba nem önthető kisugárzásuk.

Nem lehet nem észrevenni őket, tudatában vannak az értéküknek.Tudnak valamit.

Irányt mutatnak. A helyes irányt. Akár nappal, világosban, akár éjjel, a sötétben.

Az jutott eszembe, biztos sokan szeretnénk, ha nekünk is lenne egy ilyen útmutató szerkezetünk Ha lenne egy jelzőrendszerünk, ami a fényével integet, hogy "erre gyere!" Különösen a sötét, viharos éjszakákon, amikor bizonytalansággal átitatva vergődünk életünk tengerén.

Mit szólsz, ha azt mondom, hogy mindnyájunknak van ilyen! Neked is!

Neked is van saját iránymutató rendszered, saját világítótornyod.

Ahhoz, hogy megtaláld, hogy felfedezd, hogy meghalld, semmi mást nem kell tenned, csak elcsendesedni. Elcsendesedni és befelé figyelni. A belső hangra. Az intuíciónkra.

Ne kívül keresd a megoldást, ne kintről várj segítséget! Benned van!

Ám sokszor nem halljuk meg suttogását. Néha még akkor sem, amikor már-már ordít.

Miért nem figyelünk rá? Miért nem értjük meg az üzenetét?

Azt gondolom, egyrészt, a túl nagy zaj miatt, ami körül vesz minket. A mai ember képtelen csendben maradni. . Túl sok az inger, kell az inger, zavaró a csend. Popper Péter fogalmazta meg egy írásában, talán attól félünk, hogy meghalljuk saját magunkat.

Ám az is gyakran megesik, hogy az elme nem engedi. Azzal a negatív hittel élünk, hogy "túl szép, hogy igaz legyen". Vagy azzal, hogy "nem érdemlem meg, kevés vagyok" ahhoz, hogy megkapjam azt, amire vágyom. Így aztán, az intuícióm hiába súgja, hogy merre tovább, elhessegetettem magamtól a gondolatot, megfosztva ezzel magam sok jótól.

Tapasztalatom, hogy a "lehetetlen" kifejezés is sokunk tudatában kap túl nagy hangsúlyt. Eldöntjük jó előre valamiről, hogy az lehetetlen, ezzel valóban megteremtve a lehetetlenségét, Az esélyét sem adjuk meg annak, hogy lehetséges legyen. Mi magunk zárjuk ki az életünkből azt, amire egyébként nagyon vágyunk.

Amikor az elme ekkora hatalmat kap az életünk irányítása fölött, nem hallgatunk az intuíciónkra, bármit is üzenne. Hisz mi már döntöttünk.

Kell egyfajta tudatosság (vagy szakértő segítség), hogy ezeket a mechanizmusokat az ember felfedezze saját gondolataiban, hitrendszerében. A jó hír, hogy lehetséges. Lehetséges nyakon csípni őket és megváltoztatni. Átírni. Átprogramozni.

Képesek vagyunk az elme hangját elcsendesíteni, és nagyobb teret adni a belső hangnak. Az intuíciónknak.

Ami a legjobb tanácsadónk.

Ekkor már nincs szükségünk semmilyen külső jelzőfényre. Belülről jön a segítség. Érezzük. Tudjuk.

Te hogy állsz az intuícióddal? Meghallod? Figyelsz rá? Elfogadod? Komolyan veszed?

Keress bátran, ha segíthetek!

Legyen ma is szép napod!

Minden nap rejt magában valamiféle ajándékot. Minden napban találhatunk értéket, szépséget. Minden nap egy új lehetőség.

Lehetőség arra, hogy tegyünk egy lépést. Megtegyük az első lépést. Elinduljunk az álmaink felé.

Reggel van. Hálás vagyok a mai napért, pedig még nem tudom, milyen ajándékokat tartogat számomra.

Madarak csicseregnek, ülök a kanapén, szürcsölöm a kávémat, írom a blogomat. Mennyi, mennyi érték van az életemben!! 

Néha fontos lenne megállnunk pár percre, és szétnéznünk magunk körül. Meglátni mindazt, amink van.

A figyelmünket oda irányítani, és nem a hiányra.

Mert amire figyelünk, azt tápláljuk, azt növesztjük. Ha sikerül megtanulnunk, hogy hogyan tegyük ezt tudatosan, olyan gyökeres változások indulnak el az életünkben, amilyet talán el sem tudunk képzelni.

Egészen addig, amíg meg nem tapasztaljuk.

Hidd el, lehetséges!

Ha segíthetek, keress bátran!

Ajándékokkal teli szép napot kívánok! :-)

Úgy tűnik, nem tudok kibújni a bőrömből. Egy hétköznapi "karanténos" péksütemény készítése közben is meglátom a párhuzamot az életünkkel. :-)

A tészta ugyanaz. Eleinte kenyeret sütöttem. Majd kiflit, aztán zsömlét. Unalmas lett. Valami másra vágytam. Így tegnap fogtam a tésztát, és ezeket a megtekert, "minek nevezzelek" valamiket sütöttem belőle.

Mit mondjak. Más az íze. :-)

No, így van ez az életünkkel is. Ha mindig, mindent ugyanúgy csinálunk, unalmassá válik. És változást addig ne is reméljünk, amíg mi nem változtatunk valamin. Valahol. Amíg be nem iktatunk egy "csavart".

Amíg meg nem piszkáljuk a napi rutinunkat. Amíg ki nem lépünk a megszokások kelepcéjéből. Amíg el nem kezdjük feszegetni a  komfortzónánk határait.

Nem kell azonnal feje tetejére állítani a Világunkat. ( Bár, néha jót tesz, ha borul az egész :-)).

Elég, ha apró lépésekkel változtatunk. Mindig csak egy lépés. Egyik a másik után.

Nem jobbra indulunk el otthonról, hanem balra. Más útvonalon mást fogunk látni, más emberekkel fogunk találkozni.

Nem akkor kelünk fel reggel, amikor szoktunk, hanem 15 perccel korábban. Azt a 15 percet pedig kihasználjuk mondjuk meditációra. Vagy írásra. Vagy bármire, amire egyébként nincs időnk.

Nem ugyanoda és ugyanakkor visszük a kutyát sétálni, amikor szoktuk. ( Az én számomra pl. ez volt az első lépés. A délutáni sétát áttettem délelőttre :-))

Sorolhatnám napestig, de mindenkinek saját magának kell meglátnia, hogy hol tud változtatni.

Mert ha mindig, mindent ugyanúgy csinálsz, mitől lenne más a végeredmény??

Csavarj egyet rajta!

Helyezd a fókuszodat a saját életedre, hisz minden változás belőlünk indul ki. Nekünk kell változni először, és ehhez fog igazodni a külvilág.

Ha én nem csavarom meg azt a tésztát, mit gondolsz, mi sült volna ki belőle? :-)

Ha nem tudod, hogyan kezdj hozzá, szívesen segítek! Keress bátran! A mostani "otthonmaradós"időszak különösen alkalmas arra, hogy elindítsunk valami pozitív történetet az életünkben.

A coaching online formában is tökéletesen működik.

Legyen szép napod!

Nem tudtam jobb címet adni ennek a bejegyzésnek. :-)

Péntek tegnap volt. Karantén van. Járvány. Koronavírus.

Szerencsés vagyok, hogy van kertem. Jó nagy. De nem mindig tartom szerencsének. Kertészkedtem kicsit estefelé. Elszórtam pár zacskó virágmagot, locsolgattam az őszi ültetéseinket. Jól éreztem magam.

Régebben nagyon szerettem kertészkedni, növényeket nevelgetni. Aztán nem szerettem. Azokban az időkben, amikor semmit nem szerettem. Amikor csak vegetáltam. Volt ilyen is. Írtam is róla korábban. Nem volt rendben a magánéletem, boldogtalan voltam, és az égvilágon semmi nem érdekelt és nem szerzett örömet. Megcsináltam, amit kellett, ami a feladatom volt ( a munkámat elvégeztem, a gyerekeimet, kutyáimat elláttam), és igyekeztem mielőbb lefeküdni aludni. Mert az álmaimban boldog voltam. Ott jó volt, szép volt. Nehéz idők voltak. Elég hosszú. Sok év.

Aztán meghoztam a döntést, felvállaltam, és végigcsináltam. Persze, hogy féltem! Persze, hogy kemény volt! De megtapasztaltam, hogy hatalmas erő van bennem!! És ez nagyon sokat jelent számomra. Megtapasztaltam, hogy ha elköteleződünk egy döntésünk mellett, az Univerzum támogatni fog! A körülmények igazodnak hozzánk. Visszatért az épp elvesztett hitem. ( Önmagamban!!)

Ma már boldog vagyok, nyugodt és békés. Lelkesedem az életemért, tele vagyok alkotó energiával, imádom a munkáimat, és egy percig nem bántam meg a döntésemet.

Újra kertészkedem, és élvezem. Az életet! :-)

Ma dísztököt fogok ültetni a kerítés mellé.

Legyen neked is szép napod!