Van egy fantasztikus helyzetjelzőm, amely pontosan mutatja, hogy épp hogy állok a "teremtéssel"

Amióta tudatosan figyelem a testem működését, reakcióit ( hála a jógának), észreveszem, ha üzen a testem. No és a testemen keresztül a Lelkem. :-)

Van valami, amire nagyon vágyom. Szeretném megkapni. Ám amikor rágondolok, megjelenik egy görcs a gyomromban. :-( Magam sem értem, hogy miért, hisz oly nagyon szeretném azt a valamit.

Nos, ebben a pillanatban tudom, hogy valami mégsem o.k. Az a görcs nem odavaló. Az a görcs valamire fel akarja hívni a figyelmemet. Van valami BENNEM, ami meggátolja , hogy megérkezzen az életembe. Én magam állítok akadályt a vágyaim útjába. Ugye, mekkora paradoxon?

A csodálatos viszont az, hogy észreveszem és tudatosítom. Innentől kezdve már sima ügy, be kell azonosítanom és feloldanom ezeket a gátakat, és tiszta utat engedni a teremtésemnek.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon miért nem engedem meg magamnak, hogy teljesüljön a vágyam.

Félelemből? Mert ugyan nagyon szeretném, ám mégis félek, hogy mi lenne, ha....

Netán azért, mert úgy gondolom, nem érdemlem meg? Nekem nem jár?

Vagy egyszerűen kizárt dolognak tartom, hogy az legyen, úgy legyen. Mert nem hiszem el, hogy lehetséges.

Bármelyik eset is áll fenn, egy biztos, én magam hozom létre az akadályt. A gondolataimmal, érzéseimmel, a hitrendszereimmel, és én vagyok az egyetlen, aki el tudja távolítani az útból.

Hogyan? Többféle módszer is létezik, de ezekbe most nem megyek bele.

Inkább elmesélek egy saját történetet.

Válás. Ház eladás. Új otthon keresése. Új élet kialakítása. Mindez elég rosszul hangzik, ám én akartam. Érkeztek sorban az érdeklődők házat nézni. De egyetlen komoly ajánlatot sem kaptunk. Megnézték, köszönték és mentek tovább. Egy alkalommal, amikor telefonon kért valaki időpontot, feltűnt, hogy megjelenik a görcs a gyomromban. Upppsz.....ez nem lehet véletlen. A következő telefonálónál ismét. Majd azt vettem észre, hogy a személyesen megjelenő háznézőkkel flegmán, arrogánsan viselkedem. Tán nem is akarom eladni a házat?- tettem fel magamnak a kérdést. De, iIgen! - jött az egyértelmű válasz. Akkor mégis mi a gond? Miért nem engedem, hogy megjelenjen a tökéletes vevő? És akkor azonosítottam magamban a félelem érzését. Félek. Félek attól, ha elkel a ház, akkor aztán nincs visszaút, menni kell tovább....

De én ezt szerettem volna, így komoly rábeszélés után megegyeztem magammal, hogy kell az a vevő, hogy tovább lépjünk. Miután sikerült ezt rendeznem belül, figyeltem a reakcióimat, amikor érdeklődtek. A görcs eltűnt. Feloldódott. Szabad lett az út. Nem kellett sokat várni, és elkelt a házunk.

El kell hinni, hogy így működik az életünk. És csodálatos, hogy van ez a helyzetjelzőnk, irányjelzőnk, ami mindig segít, ha figyelünk rá. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyatva a nehéz helyzetekben sem, amikor döntéseket kell hoznunk, amikor választanunk kell. És ki más is adhatna jobb tanácsot, mint mi, saját magunk.

Számtalan példát tudnék még mesélni eddigi életemből. És most újra ilyen helyzetben vagyok. Megint észrevettem a görcsöt, és már értem, hogy miért nem ment évek óta, és már tudom, hogy mivel állítottam meg. A teremtésemet. A vágyamat. Ami ott áll, talán csak egy karnyújtásnyira tőlem, és várja, hogy beengedjem az életembe. :-)

Csodás teremtéseket kívánok neked is!