Magunk teremtjük a saját életünket. Legtöbbször a tudattalanból, ritkán tudatosan. Leginkább észrevétlenül.

De jobb, ha tudatában vagy, hogy MINDEN pillanatban teremtesz. A gondolataiddal, érzéseiddel, a rezgéseddel. Lerágott csont, tudom. Azért írom le én is újra, mert elképzelhető, hogy valakihez pont az általam megfogalmazott gondolatok jutnak el. Pont most, pont így érti meg a lényeget. ( Tapasztalatból tudom. Voltak könyvek, spirituális tanítók, akiktől nagyon sokat be tudtam fogadni, és voltak olyanok, akiktől semmit)

Szóval, ha csak annyit elérek, hogy egyetlen ember elgondolkodik azon, amiről írok, már megérte leírnom. :-)

Amíg nem vagy képes felelősséget vállalni az életedért, igazából nem is a sajátodat éled. Amikor valami rossz dolog történik az életünkben, egyszerűbb valami rajtunk kívülállóra "tolni" a felelősséget. A Jóisten büntet, a sorsom, a karmám....a kormány, a globális felmelegedés, stb....

Pedig jobb, ha tudomásul veszed, hogy MINDENT te teremtesz a saját életedben!! Bizony!

 A csalódásokat, a szegénységet, a magányt. Még a balesetet, a betegséget is. Jó hír, hogy változtatni is tudsz rajta.

Hogyan? - kérdezheted. Tudatosan. Minél tudatosabban.

Tudatosan élni, megfigyelni önmagunkat, a gondolatainkat, az érzéseinket, emelni a rezgés szintünket, irányítani a fókuszunkat, a MOST-ban maradni....nem egyszerű, és nem könnyű.

De tanulható. A hiedelmekkel ellentétben, mindenki képes rá. Aki elszánt és változtatni szeretne az életén.

Visszatérve a negatív dolgokhoz. Ha bármi rossz történik veled, kérdezd meg magadtól, hogy miért kaptad. Mire hívja fel a figyelmet, mire szeretne tanítani.

A válaszok benned vannak, én nem tudom megfejteni helyetted. Érdemes sok mindent végig gondolni. Nem csak a saját jelenlegi életedet, hanem a felmenőidét is. Gyakran cipelünk ősöktől átvett terheket. Érdemes kutakodni előző életünkben tett fogadalmaink után, amit most szívesen visszavonnánk.

Ha valakinek gyakran sérül a lába, a haladással, tovább lépéssel lehetnek gondjai. Ha a térdével kínlódik, alázat hiányára utal. Ha a gerince, válla rosszalkodik, olyan terheket is magára vesz, ami nem az övé. A rák olyankor jelenik meg a szervezetben, ha haragot, neheztelést "pátyolgatunk" ( megbocsátás fontossága!!),ha pedig a szeretettel vannak "gondjaink", a szívünk fogja jelezni. Vajon kapunk-e annyi szeretetet, amire vágyunk? És mi magunk adunk-e?

A szeretetet nem úgy kell értelmezni, hogy pl.nagyon szeretem a gyerekeimet, úgyhogy én bizony tele vagyok szeretettel!! Úgy értelmezd, mint általános létállapotot. A szeretet az élet. A legmagasabb rezgésszint. Amikor a Világ felé fordulsz szeretettel. Minden létező felé.OK nélkül. Amikor te magad vagy a szeretet.

Meglehet, hogy bólogatsz, hogy bizony, te így élsz, és mégis, mégis szívproblémáid vannak.

Nos, ilyenkor érdemes ránézni az őseink életére. Megnézni, mit vettünk át tőlük, és visszaküldeni a csomagot a "feladónak". De ahogy korábban írtam, megeshet az is, hogy tettünk egy fogadalmat valamelyik előző életünkben.

Talán szívfájdalmat okozott valaki, ezért úgy döntöttünk, soha többé nem nyitjuk ki a szívünket másnak.

Rengeteg oka lehet. DE a lényeg, hogy ha meg tudtad betegíteni magad, meg is tudod gyógyítani!!

Kemény önmunkával. Nem egyik napról a másikra ( bár még az sem kizárt), hanem egy folyamat során.

BÁRMIT meg tudsz változtatni az életedben onnan, ahol most vagy!!!

Igen, TE, SAJÁT MAGAD!

Nevezd Istennek, magasabb intelligenciának, léleknek, vagy aminek akarod....

De ne kívül keresd, mert benned él! És ha ezt képes vagy elfogadni, megtetted az első lépést a boldog élet felé.

Legyen ma is szép napotok! :-)

Légy hálás, adj hálát, manapság szinte mindenhol ezt halljuk.

Ezt olvassuk a spirituális témájú könyvekben, ezt halljuk a tanítóktól, a motivációs előadóktól, mintha valami Földön túli varázsige lenne.

Bizony mondom, az!

Elmesélem, miért gondolom ezt, saját tapasztalataim, megéléseim alapján.

Kezdetben én is napi szinten írtam a hála naplót. Erre biztatom a saját ügyfeleimet is, rögtön a coaching elején. Írtam rutinszerűen, eleinte nem is ment olyan könnyen.

Hálát adtam a gyerekeimért, az egészségünkért, az otthonomért, a kezemért-lábamért, stb Igyekeztem hálát adni mindenért, ami eszembe jutott.

Felírtam a hála naplómba, valami köszönetszerűséget is mormogtam az orrom alatt, de azt hiszem, a lényeg valahogy nem érintett meg. Amolyan kötelező házifeladatnak tartottam a spirituális útkeresés iskolájában.

Ám egy napon történt valami. Ránéztem a fiaimra, és hatalmas melegség áradt szét a testemben.És a lelkemben. Valami olyan érzés, ami sokkal több volt, mint anyai szeretet.

Akkor és ott mélységében éltem meg a valódi hálát. Teljes szívemből hálás voltam azért, hogy ők vannak nekem. Hogy velem vannak, mellettem vannak. Hogy OTT vannak,a számomra oly kedves helyen.

Azóta ezt az érzést keresem és igyekszem felszínre hozni magamból újra és újra.

Mert megtapasztaltam, hogy ez a mérhetetlenül erős hála érzés ott él bennem. Megértettem a hálaadás lényegét.

A hálát nem csupán "adni" kell, hanem érezni. Szívből-lélekből. Mélységében kell megélni.

Az életem részévé vált. Napi rutinommá. Hálát ÉRZEK a meleg otthonomért, amikor odakint fagy. Hálát ÉRZEK az ételért, amit az asztalra teszek. Hálát ÉRZEK minden eladott termékért, megrendelésért. Hálát ÉRZEK a kutyáim szeretetéért. Az autómért, a Balatonért. Hálát ÉRZEK a reggelekért, a lehetőségekkel teli új napért. A kinyíló virágért, a beérő gyümölcsért a kertemben. Az életemért.

A hálanapló írását abbahagytam. Már nincs rá szükségem, mert ez az igazán őszinte, mélyről fakadó, egész lényemet átható HÁLA ÉRZÉS beépült a mindennapjaimba.

Hogy ez miért fontos? Azért, mert azt tapasztalom, hogy minél többször érzek hálát valamiért, annál többet kapok belőle. Ennyire egyszerű. A hála visz el a vágyaimhoz!

Javaslom, próbáld ki és alkalmazd minél többször! Keress bátran, ha segíthetek!

Legyen szép napod!

Miután a külvilág(od) egy tükör, ha nem tetszik, amit látsz, tapasztalsz, mindig magadban keresd az okát!

Tegyük fel, új munkahelyet keresel. Hiába teszel meg minden tőled telhetőt ( bújod a hirdetéseket, küldözgeted a cv-ket, szólsz az ismerősöknek, fejvadász cégeknél jelentkezel, stb), csak nem akar megérkezni a vágyott lehetőség, az álom munka.

Teszed mindezt hónapok óta, lassan felélve minden anyagi tartalékodat és felőrölve az idegrendszeredet, hisz a a frusztráció egyre csak erősödik benned. Emiatt a lendületed, lelkesedésed is fogy, a reggeleid egyre borúsabban indulnak, a napjaidat hatalmas sötét felhők árnyékolják be....egyfajta letargia lesz lassacskán úrrá rajtad. :-(

Olyan ez, mint egy hatalmas örvény. Ha elkap, csak húz lefelé, és nagyon nehéz kikerülni belőle.Van az a pont, amikor már egyedül nem megy. Amikor már segítség kell.

Nem érted, mi történik "körülötted", mi történik veled, ami miatt nem találsz megfelelő munkát.

Nos, elárulom, BENNED történik valami!

Fölösleges a külvilágot, a környezetet, másokat okolni. Magadban kell megtalálni az akadályokat, feloldani a gátakat.

Feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre válaszolni nem könnyű és nem fájdalom mentes. Ráadásul hatalmas őszinteség szükségeltetik hozzá. És alapos önismeret.

Meglehet, hogy a  válaszok mélyebben rejtőznek. Nem tudatosak. Még nem. Tudat alatti mintázatok dolgoznak benned. Talán nem is a tieid. Felmenőktől átvett terhek. Fogadalmak, lehet, még előző életekből.

Ha sikerül ezeket megtalálni, tovább tudsz lépni.

Ismered azt, amikor megakad a lemezjátszótű,és folyton ugyanazt a néhány hangot ismétli? Nem tud tovább haladni. Ha elég ideje élsz már a Földön, tudod, hogy ilyenkor óvatosan "megpöcköltük", ugrott egyet és már folytatódott is a melódia...:-) Aprócska segítség, de sorsdöntő. Talán neked is csupán erre az apró "lökésre" van szükséged, hogy tovább szóljon életed dala.

A coaching eszközeivel tudunk ezen dolgozni. Keress bátran, ha segítségre van szükséged!

Ha úgy érzed, hogy megrekedt az életed. Bármely területen.

Legyen ma is szép napod!

Voltál már úgy, hogy korábban tett cselekedeteidet, kimondott szavaidat utólag megbántad?

Netán szégyellted is magad miattuk?

Én most ilyen helyzetben vagyok. Évekkel ezelőtt hoztam bizonyos döntéseket, tettem dolgokat, sorozatosan, amit ma már nagyon bánok, és néha azt mondom magamnak: " Te jó ég, de hülye voltál! "

De amint ez a gondolat megjelenik a fejemben, igyekszem azonnal helyre tenni.

"Ne bántsd magad! Épp elég ha mások bántanak."

Ha ismerős a helyzet, ha éltél át hasonlót, akkor neked is ezt tanácsolom. Bármit tettél, amit megbántál és ma már nem tennéd meg újra, az is a te életed része. Az is te voltál. Akkor és ott, abban a helyzetben azt a döntést tartottad helyesnek.

Ne taszítsd el magadtól az akkori énedet! Fogadd be szeretettel, öleld magadhoz! Ne ostorozd, ne szidd, ne alázd magad egy korábbi döntésedért! Tanulj a történtekből ! Okulj! Nincs jó vagy rossz döntés. Döntés van.

Tudd, hogy minden választásod hozzájárul a fejlődésedhez. Ahhoz, hogy ma az légy, aki vagy, szükséges volt ezeket a tapasztalásokat megélned. Szükséges volt azokat a döntéseket meghoznod. Ha nem teszed, akkor ma nem itt vagy, hanem ott. Vagy valahol egész máshol. ( Tudtad, hogy a nem döntés is egy döntés?)

Hogy az jobb lenne? Miből gondolod? Hidd el, pont ott vagy, ahol lenned kell!!

Bocsáss meg magadnak, és semmiképp ne cipeld tovább ezt a terhet. A múlton való rágódás, kesergés, az önbántalmazás, a" mi lett volna, ha..." típusú önmarcangolás terhét.

Akkor más lett volna. Most viszont ez van. Fogadd el!

De tudd, hogy minden pillanatban van lehetőséged választani. Valami mást. Új döntést hozni. Új irányba indulni. Más irányba. Hisz az élet egy hatalmas kaland. :-)

Nos, az én egyik feladatom is ez jelenleg. Neked segíthetek?

Keress bátran! :-)

Legyen szép estéd!

Van egy fantasztikus helyzetjelzőm, amely pontosan mutatja, hogy épp hogy állok a "teremtéssel"

Amióta tudatosan figyelem a testem működését, reakcióit ( hála a jógának), észreveszem, ha üzen a testem. No és a testemen keresztül a Lelkem. :-)

Van valami, amire nagyon vágyom. Szeretném megkapni. Ám amikor rágondolok, megjelenik egy görcs a gyomromban. :-( Magam sem értem, hogy miért, hisz oly nagyon szeretném azt a valamit.

Nos, ebben a pillanatban tudom, hogy valami mégsem o.k. Az a görcs nem odavaló. Az a görcs valamire fel akarja hívni a figyelmemet. Van valami BENNEM, ami meggátolja , hogy megérkezzen az életembe. Én magam állítok akadályt a vágyaim útjába. Ugye, mekkora paradoxon?

A csodálatos viszont az, hogy észreveszem és tudatosítom. Innentől kezdve már sima ügy, be kell azonosítanom és feloldanom ezeket a gátakat, és tiszta utat engedni a teremtésemnek.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon miért nem engedem meg magamnak, hogy teljesüljön a vágyam.

Félelemből? Mert ugyan nagyon szeretném, ám mégis félek, hogy mi lenne, ha....

Netán azért, mert úgy gondolom, nem érdemlem meg? Nekem nem jár?

Vagy egyszerűen kizárt dolognak tartom, hogy az legyen, úgy legyen. Mert nem hiszem el, hogy lehetséges.

Bármelyik eset is áll fenn, egy biztos, én magam hozom létre az akadályt. A gondolataimmal, érzéseimmel, a hitrendszereimmel, és én vagyok az egyetlen, aki el tudja távolítani az útból.

Hogyan? Többféle módszer is létezik, de ezekbe most nem megyek bele.

Inkább elmesélek egy saját történetet.

Válás. Ház eladás. Új otthon keresése. Új élet kialakítása. Mindez elég rosszul hangzik, ám én akartam. Érkeztek sorban az érdeklődők házat nézni. De egyetlen komoly ajánlatot sem kaptunk. Megnézték, köszönték és mentek tovább. Egy alkalommal, amikor telefonon kért valaki időpontot, feltűnt, hogy megjelenik a görcs a gyomromban. Upppsz.....ez nem lehet véletlen. A következő telefonálónál ismét. Majd azt vettem észre, hogy a személyesen megjelenő háznézőkkel flegmán, arrogánsan viselkedem. Tán nem is akarom eladni a házat?- tettem fel magamnak a kérdést. De, iIgen! - jött az egyértelmű válasz. Akkor mégis mi a gond? Miért nem engedem, hogy megjelenjen a tökéletes vevő? És akkor azonosítottam magamban a félelem érzését. Félek. Félek attól, ha elkel a ház, akkor aztán nincs visszaút, menni kell tovább....

De én ezt szerettem volna, így komoly rábeszélés után megegyeztem magammal, hogy kell az a vevő, hogy tovább lépjünk. Miután sikerült ezt rendeznem belül, figyeltem a reakcióimat, amikor érdeklődtek. A görcs eltűnt. Feloldódott. Szabad lett az út. Nem kellett sokat várni, és elkelt a házunk.

El kell hinni, hogy így működik az életünk. És csodálatos, hogy van ez a helyzetjelzőnk, irányjelzőnk, ami mindig segít, ha figyelünk rá. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyatva a nehéz helyzetekben sem, amikor döntéseket kell hoznunk, amikor választanunk kell. És ki más is adhatna jobb tanácsot, mint mi, saját magunk.

Számtalan példát tudnék még mesélni eddigi életemből. És most újra ilyen helyzetben vagyok. Megint észrevettem a görcsöt, és már értem, hogy miért nem ment évek óta, és már tudom, hogy mivel állítottam meg. A teremtésemet. A vágyamat. Ami ott áll, talán csak egy karnyújtásnyira tőlem, és várja, hogy beengedjem az életembe. :-)

Csodás teremtéseket kívánok neked is!

Akár ez is lehetne a címe a legutóbbi kalandjaimnak. :-) Merthogy férfi nélkül élek másfél éve.

Ez nem rossz, és nem jó. Nem cimkézem, csupán megállapítom, mint tényt. Mégis, mitől olyan különleges ez a helyzet, hogy írnom kell róla?

Persze, nem KELL írnom, csupán szeretnék írni. Semmit nem KELL. Sokkal inkább a szeretet energiája szőjje át minden megnyilvánulásomat. Kell ehhez egyfajta tudatosság, én pedig boldog vagyok, hogy már képes vagyok erre is figyelni. :-)

Szóval, szeretnék írni róla. Szeretném elmesélni a történeteimet. Milyen az életem férfi nélkül. Talán, mert okulni lehet belőle. Talán, mert erőt ad valakinek. Hitet. Reményt.

Ezt a helyzetet persze nem szeretném bebetonozni. Nem vagyok férfi ellenes. Nagyon is kedvelem a férfiakat. Hiszem, hogy lesz még társam az életben. De nem olyan társ, akire "szükségem" van. Nem szükségből teremtem meg, mert annak sosem lesz jó vége.

Olyan társ, aki azért kapcsolódik hozzám, mert közösen többet teremthetünk. Nem kiegészítjük egymást, hanem két TELJES, EGÉSZ ember, egy férfi és egy nő, sok boldog közös pillanatot élhet meg együtt. Erre vágyom. :-)

Tudom, hogy akkor fog megérkezni, amikor itt lesz ideje. Egy perccel sem korábban. Addig pedig teszem a dolgomat, elvégzem a feladataimat, amiket most nekem, egyedül kell elvégeznem. Férfi nélkül. :-) Talán pont azért, hogy saját magam számára is egyértelművé váljon, hogy hatalmas ERŐ birtokosa vagyok! Csak ezidáig rejtve volt előttem is, mert nem volt szükségem arra, hogy használjam.

Be sem töltöttem a huszat, amikor a régi családomból átléptem az új családomba. Mit léptem...ugrottam egy hatalmasat. Hirtelen feleség és anya szerepében találtam magam. És ez így is maradt évtizedeken át.

Elmúltam 50, amikor ez a helyzet megváltozott. Az én döntésem volt. Nem bántam meg a nehézségeim ellenére sem. Most a saját utamat járom, és boldog vagyok. Egyedül is, férfi nélkül is.

Napi szinten szembesülök olyan feladatokkal a házban és ház körül, ami "férfimunka". Amit egy ügyes kezű férfi hipp-hopp megold. Nem mondom, hogy egy nő nem tudja megoldani, véletlenül sem szeretném megbántani nőtársaimat. Nekem időbe telik és energiába. És néha pénzbe.

Kutakodnom kell, utána járni, olvasni, információt gyűjteni. Megesik, hogy fizikai erőnlétem nem elégséges a megoldáshoz. Persze, itt vannak a fiaim, tudom őket mozgósítani. Több-kevesebb sikerrel. ( Húsz éves kamaszoktól mire is számíthat az ember ) Ám az élet sokszor meglep, és elém teszi a "játszó társakat". Akik hozzájárulások lehetnek egy-egy feladatomhoz. Akik pont jókor érkeznek.

Most épp kerítés festésben vagyunk. :-) Azt gondolom, minden feladatnál a kezdet okozza a nehézséget. Valahogy így működik az ember. Legalábbis, én. Ha már neki állunk, megy, mint a karikacsapás. Talán ezért halogatok sok mindent, amit régóta tervezek. No de, neki indultunk. Elkezdtük. Csiszoljuk a fát, kenem lazúrral. Tapasztalunk. A felmerülő nehézségeket megoldjuk. Aztán jönnek újabbak. Sosincs vége? :-) Néhány deszkát ki kell cserélni, mert teljesen elkorhadt. Meg fogom oldani ezt is. Meg fogjuk oldani. Biztos vagyok benne.

És ilyenkor eláraszt egy mély, átható boldogság és HÁLA érzése. Képes vagyok rá! Férfi nélkül is.

Majd mesélek még. Legyen szép napod! :-)

Tegnap este felbontottunk egy üveg pezsgőt. Ajándékba kaptuk.

A fiúk azt kérdezték, hogy mit ünnepelünk. Mert akkor szoktak pezsgőt bontani, ha valamit ünnepelnek. :-)

Azt feleltem, bármit. Mindent.

Ünnepeljük egymást és önmagunkat!

A vacsorára készített tojásrántottát. A diófán fogócskázó mókusokat, a langyos víz selymes simogatását, a kutyaszőrt a házunkban.

Azt, hogy láthatjuk felkelni a Napot, hallhatjuk a madarak reggeli énekét.

Ünnepeljük, hogy itt vagyunk, és ünnepeljük azokat is, akik már nincsenek itt.

Ünnepeljük, hogy van, aki szeret és van, akit szerethetünk.

Ünnepeljük az ÉLETET!

Kívánom neked, hogy találj minden napodban valamit, amit ünnepelhetsz! Pezsgő nélkül is. :-)

Legyen szép napod!

NE FÉLJ -NINCS MITŐL!

Olvastam ma reggel ezt a mondatot. Személyes üzenetnek tekintem. Nekem szól. És talán neked is.

Azt hiszem, még mindig a FÉLELEM az, ami a leginkább gátat emel a vágyaink elé.

Ami megbénítja a teremtéseink akadálytalan áramlását. Ami miatt lemondunk. Feladjuk. Nem tesszük. Halogatjuk. Elodázzuk. Beletörődünk. Mert félünk. Pedig, nincs mitől. A lélek jól tudja ezt.

Az elmúlt években különösen érzékeny és fogékony voltam a jelekre, üzenetekre. Kaptam is bőven.

„ Hidd el-lehetséges!”, „Át kell élned, hogy elhidd” és hasonlókat. Próbáltam nagyon erősen hinni, de nem volt könnyű. Valóban….át kellett élnem. Amikor átéltem, akkor nyert bizonyosságot számomra, hogy valóban lehetséges. Ám, milyen az ember. Újabb és újabb bizonyítékot akar. És én újra és újra megkaptam. És mégis….a mai napig megesik, hogy félek.

Az EGO műve. A lélek nem fél. Nincs mitől.

Megint ott tartok, hogy reggel van. A fiúk, a kutyusaim alszanak. Csend van és béke. Csak a madarak csicseregnek. Előttem áll egy ÚJ nap, ÚJ lehetőségekkel. Meg kell nyílnom a csodáknak. Meg akarok nyílni és befogadni. Számtalan csodát át akarok élni.

Átgondolom a mai feladataimat. Megtervezem a napomat. De hiszem, hogy ma is történni fog valami nagyszerű dolog velem, amire nem számítok. Amit nem tervezek. Ami előre nem látható. Hiszem, hogy az élet vár valami meglepetéssel, ami örömet, boldogságot okoz.

Minden reggelem így indul az utóbbi időben. SZÁMÍTOK valami nagyszerű, váratlan eseményre. Személyre.

Ehhez azonban el kell engednem a félelmeimet. Meg kell szüntetnem az ellenállást. A ragaszkodást a megszokotthoz. Az ismerőshöz. Meg kell tisztítanom az utat energetikailag a vágyaim, álmaim előtt. Be kell engednem az életembe. Az ismeretlent. Félelem nélkül.

Nincs mitől félni!

Szólj, ha segíthetek!

Legyen ma is szép napod!

Vannak azok a pillanatok, amikor megállítanánk az időt. Mert minden olyan tökéletes. Olyan kerek. Rendben van.

A langyosan simogató reggeli napocska, a gőzölgő friss kávé illata, a tegnapi maradék sütemény csábítása, a madarak éneke a reggeli némaságban, az előttünk álló nap ígérete...

Ám a pillanat könyörtelen. Megmutatja magát, s máris tova suhan, magában hordozva a változást, a következő pillanat másságát.

Mi pedig fájó szívvel tekintünk elsuhanó árnyai után.

Ám mégis, jól van ez így! Nincs nagyobb ajándék a jelen pillanatnál. Megélni. Befogadni. Szeretni. Kibontani az általa nyújtott csomagot. Akkor is, ha nem mindig azt rejti, amire számítunk.

Ünnepeljük az életet, legyünk vidámak, tegyük meg, amire vágyunk, keressük mindenben az örömöt és merítsünk erőt a "megállítanámazidőt" pillanatokból, hogy minél boldogabban játszhassuk végig az életnek nevezett társasjátékot! :-)

Legyen csodaszép napotok!

Nem jól aludtam az éjjel. Lola is felébresztett, hajnal 2-kor ki kellett engednem. Eleve éjfél körül kerültem ágyba,  meggyet és cseresznyét főztem be. Azután 4 kor is fel kellett kelnem, majd 6- kor. Most pedig itt ülök, laptop az ölemben, és feszít sok minden. Határidők, megoldandó feladatok.

Megszólalt azonban egy hang, valahol belül... Figyelmeztetett. Emlékeztetett.

Egy évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló helyzetben voltam. Kétségbeesve kerestem új otthonunkat, mert feszített a határidő. A régit eladtuk, a vevő fizetett, megszabta a kiköltözés végső határidejét, menni kellett.

Én pedig nem találtam házikót. Részben azért, mert nem volt elegendő pénzem. Részben pedig azért, mert komoly elvárásaim voltak. Sokan mondták, hogy magamnak keressek házat. De én nem magamnak kerestem, hanem magunknak. Olyan házikót, amelyikben a két fiúval együtt kényelmesen éldegélhetünk. Külön szobákat akartam, nekik is, magamnak is, jó közlekedést, leginkább miattuk. Kertet a kutyáknak.

Kegyetlen időket éltem át, teljesen kilátástalannak és lehetetlennek tűnt a vágyam,a napok peregtek, a határidő közeledett. Elvesztettem a hitemet. :-( Gyakorlatilag lebénultam, folyton sírtam, olyan egyedül éreztem magam, mint még soha az életben.

És akkor hirtelen, látszólag a semmiből megjelent a házikó az életemben. Akkor azért sírtam. A boldogságtól. :-)

Tettem egy fogadalmat. Ha meg tudom venni ezt a házat ( le kellett alkudnom 2 millió ft-ot!!), ettől a pillanattól kezdve megingathatatlan lesz a HITEM!!

A hitem abban, hogy ÉN magam teremtem az életemet!!

És ha valamit nagyon-nagyon akarok, és töretlenül hiszem, hogy meg fogom kapni, az úgy is lesz!

Azóta is igyekszem emlékeztetni magam erre. Most itt ülök, ebben a házikóban. Reggel 7 óra, a fiúk még alszanak. Külön szobákban. Közel a HÉV, van nagy kert a kutyusoknak, lett szuper műhelyem a munkámhoz.  Lassan egy éve.

Most viszont épp autó keresésben vagyok. Autóm nincs. És nem találok megfelelőt. Megint van anyagi korlát, és vannak elvárásaim. NEM csak magamnak akarom az autót, hanem olyan kényelmes, nagy csomagtartóval rendelkezőt szeretnék, amelyikben a fiúkkal, kutyusokkal együtt elférünk.

Kisebb méretű autó van bőven. De nekem nagyobb kell!

Itt a nyár. Mehetnénk Balatonra. Család látogatóba. ( karantén feloldva). Bárhová. Akárhová.

Kezdtem megbillenni, elveszíteni a hitemet újra. Ám ma reggel ez a belső hang emlékeztetett. Meglesz!

Csak őrizzem a hitemet. :-)

Ezt tanácsolom neked is! Sok esetben nagyon nehéz. Mert a fizikai valóságban nyoma sincs annak, hogy teljesüljön a vágyunk. Nem látjuk. Még nem!

De ne feledd! A fizikai valóság nem minden!!

Belül, magadban kell megélned, átélned azt, amire vágysz, és így tudod majd manifesztálni fizikai síkon.

Ehhez pedig az kell, hogy SOHA ne veszítsük el a HITET!

Ami/aki iránt vágy ébred bennünk, az már úton van felénk. Elindult, és hamarosan érkezik. Csupán arra van szükség, hogy meg is engedjük az érkezését. Ezt pedig úgy tehetjük meg, hogy minden GÁTAT feloldunk, eltakarítunk az útjából. Töretlenül, és szívből hiszünk az érkezésében!

Legyen ma is szép napod!