Azt olvasom egy motivációs tréner oldalán, hogy az idő hatalmas kincs és véges, jól gondoljuk meg, kinek adunk belőle. Mert vissza már nem kérhetjük.

Én viszont azt gondolom, hogy ne mérlegeljünk! Időnk pont annyi van, amennyi elegendő a vállalt feladataink megoldására.Se több, se kevesebb.

Áramoljunk az élettel! MINDEN ember és minden feladat okkal kerül az utunkba. Azért születtünk, azért élünk, hogy fejlődjünk. Hogy tapasztaljunk. Nem elvesztegetett idő az, ami nem hoz pozitív végkifejletet azonnal. Időt kell szánnunk a tapasztalásra. A tanulásra. Hisz sok esetben egy találkozásnak, egy eseménynek csupán ennyi a szerepe az életünkben. Tanít valamire. Rámutat valamire. Ami talán fájó és szomorúsággal tölt el akkor és ott. De aztán később ( lehet, hogy csak évek múlva) ráébredünk, hogy milyen nagy jelentősége volt életünk alakulása szempontjából.

Én azt mondom, ÁRAMOLJ! Ne "agyalj" azon, ha szembe találkozol egy megoldandó feladattal, hogy érdemes-e a drága idődből szánni rá bármennyit is. Egész biztos, hogy igen. Különben nem jött volna szembe veled.

És egyszer minden darabka a helyére kerül.

Te mit gondolsz? Mérlegelsz, mielőtt időt szánsz valakire/valamire?